Kedves Dolgozónk!

A Tiva-Szolg Nonprofit Kft. fő bankszámláját, illetve közfoglalkoztatási al-bankszámláját, az elmúlt időszakban többször átalakult, jelenleg TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet néven, Debreceni központtal rendelkező Takarékszövetkezet kezeli.

A legutolsó átalakulás 2017. november 06 időpontra történt meg a Takarékszövetkezet tájékoztatása alapján.

A Tiva-Szolg Nonprofit Kft. 2017. november 09. /csütörtök/ délután 14-15 óra közötti időszakban minden Mt. alkalmazott, illetve közfoglalkoztatott munkatárs bérét elutalta mind a fő, illetve a közfoglalkoztatási alszámláról egyidejűleg.

Erre bizonyíték a Bank által alkalmazott netbank felületén megtalálható tranzakció kimutatása, illetve az utaláshoz szükséges tranzakciót engedélyező sms-ek is.

Sajnos az csak péntek délután derült ki, hogy sem a fő számláról, sem a közfoglalkoztatási alszámláról nem történtek meg az utalások a Bank új rendszerének hibájából adódóan. Erre vonatkozóan sajnos nem a Takarékszövetkezettől, hanem munkatársainktól kaptunk jelzéseket.

Így a Tiva-Szolg Nonprofit Kft. egyetlen munkatársa sem kapott bért, értve ez alatt azon munkatársainkat, akik utalással kapják meg fizetésüket. Tehát a probléma érinti mind az Mt., illetve közfoglalkoztatott alkalmazottakat is!

A Bank Debreceni központjának tájékoztatása alapján előre láthatólag hétfőn történnek meg a valós utalások, melyet természetesen már Mi is kiemelten fogunk figyelni!

A kialakult helyzetért minden dolgozónktól ezúton kérünk elnézést!

Tisztelettel:

Szabó András
ügyvezető


Vissza az előző oldalra